A Facebookon nap mint nap lehet találkozni olyan alkalmazásokkal, melyek a felhasználók nevében posztolnak, és kéretlen üzeneteket jelenítenek meg az ismerőseik számára. Ezeket sokszor Facebook vírusoknak hívjuk, de valójában nem hagyományos kártevők, és a vírusirtó sem véd ellenük.

Egy hétfői jelentés szerint az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a Kínai Népi Felszabadítási
Hadsereg 5 feltételezett tagját vádolja azzal, hogy 6 amerikai nukleáris-, acél- és napenergia ipari cég
rendszerébe hatoltak be és loptak el üzleti adatokat.

Ez az első alkalom, amikor az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a Pennsylvania-i esküdtszék
vádirataira alapozva - állami szereplők elleni hacker tevékenység miatt kezdeményez eljárást, amint azt Eric
Holder főügyész elmondta a sajtótájékoztatón.

A belga De Standaard információkat tett közzé egy kibertámadásról, ami az ország külügyminisztériumát érintette. A német G Data vírusirtócég által felfedezett Uroburos kémprogramot most először észlelték egy európai uniós tagállam minisztériumában.

Bár ismertté váltak már olyan ransomware kártevők, mint az Ukash, vagy az FBI MoneyPak, azok csak Windows operációs rendszert futtató PC felhasználókat támadtak. A mobil eszközök egyre növekvő népszerűségének köszönhetően a hacker-ek az Android-ot futtató eszközökre készítettek egy vírust - Android-Trojan.Koler.a -, amely zárolja az eszközt és 300 dollár megfizetését követeli a felhasználóktól, arra hivatkozva, hogy illegális pornográf tartalmat böngésznek.

A vírusirtás halott – ezúttal a Symantec alelnöke szerint. Valójában azonban az antivírus-megoldásoknak már 15 éve halottnak kellene lenniük. Legalábbis dr. Alan Solomon, az egyik úttörő vírusirtó cég megalapítója már ekkor ugyanezt a kijelentést tette. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb – hívja fel a figyelmet a G Data.